Hírlevél feliratkozás
Köszöntelek Kedves Látogató!
Örülök, hogy weblapomon jársz, kérlek idõzz el itt egy kicsit.
Engedd meg, hogy néhány mondatban bemutatkozzam, és elmeséljem hogyan kerültem én kapcsolatba ezzel az üzlettel.
Acsainé Szabó Katalin vagyok, két tündéri kislány anyukája.
Már több mint egy évtizede hogy egészségügyben, gyermek intenzív osztályon dolgozom.
Nemrég múlt egy éve, hogy gyesrõl visszajöttem az aktív "dolgozók körébe".
Terveim között, egészen más szerepelt, bár szeretem a munkám, mégis, a gyerekek miatt úgy gondoltam, jó volna valami otthoni munka.
Tudtam, annak az esélye, hogy ilyen munkát találjak nagyon kevés!
Kerestem-kutattam, természetesen nem találtam.
Aztán egyszer jött egy e-mail egy ismeretlentõl, tele tûzdelve hivatkozásokkal.
Munka ajánlat volt.
Futólag átolvastam. Nem is vettem komolyan. Ráadásul egyetlen hivatkozást sem nyitottam meg, de azért nem töröltem, mondván lehet benne valami.
Persze motoszkált bennem a kíváncsiság.
Napok múlva, aztán alaposabban átolvastam.
Ami megfogott engem, az a kávé volt, nagyon szerettem volna megkóstolni, de azért az üzleti lehetõség is gondolkodóba ejtett.
Több napig olvasgattam azt a weboldalt, amelyen ezt a lehetõséget kínálták nekem.
Pesszimista révén külön rákerestem a ganodermára, rengeteg pozitív cikket olvastam róla, és csak erõsödött bennem a vágy, hogy ezt a kávét meg kell kóstoljam.
Megkóstoltam! Bejött!!
Azóta csak ezt a kávét iszom, nagyon jók a tapasztalataim!
Ahol tudom népszerûsítem ezt a kávét, és ezt akkor is megtenném, ha nem állna mögötte ez a páratlan üzleti lehetõség!
Üzenet:
Valóban érdemes komolyan átböngészni ezt a weboldalt, és elgondolkodni, ezen az ajánlaton.
S mindezek elõtt érdemes megkóstolni a kávét, saját magadon kipróbálni a hatását, és ezek után, a döntés még mindig a tiéd!!
Üdvözlettel: Kata.
The page is available in English: http://katecoffee.dxneurope.eu/
© Copyright Szaboka-2009
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.